1. Általános rendelkezések
1.1. Az Általános Szállodai Szerződéses Feltételek (továbbiakban ÁSZF) azt a szerződéses tartalmat foglalják össze, amely alapján Vasutas Önkéntes Támogatási Alap Egyesület, Hotel Forrás Zalakarosa. – (Székhely, telephely, Számlázási cím: 8749 Zalakaros Termál u. 6.), (továbbiakban Szolgáltató) általánosságban elszállásolási szerződést köt Vendégeivel.
1.2. Egyedi feltételek nem képezik a részét jelen ÁSZF-nek, de nem zárják ki külön, speciális megállapodások kötését utazásközvetítőkkel, -szervezőkkel, esetenként más-más, az adott üzletnek megfelelő feltételekkel.
2.Szerződő felek
2.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül a Szolgáltatónak adja le, úgy a Vendég lesz a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen, amennyiben a feltételek teljesülnek, szerződéses felekké válnak (továbbiakban: Felek).
2.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő közötti megállapodás szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.
3. A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei
3.1. A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld kötöttség, azaz opciós határidő megjelölése nélkül. Foglalás lekéréses alapon, szabad kapacitás függvényében lehetséges.
3.2. A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül.
3.3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű.
3.4. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól.
3.5. Ha a Vendég a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni.
3.6. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Vendég által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését.
3.7. A szállás-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a szoba elfoglalása előtt igazolják. A szállodában bejelentés nélkül senki sem lakhat.
3.8. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Felek által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
4. Az elszállásolás kezdete és vége (check-in, check-out)
4.1. A Vendégnek joga van a bérelt helyiségeket a megállapodás szerinti nap 14.00 órától elfoglalni.
4.2. A Szolgáltatónak abban az esetben, ha a Vendég nem jelenik meg a megállapodás szerinti nap 18.00 óráig, joga van arra, hogy visszalépjen a szerződéstől, kivéve, ha a Felek későbbi érkezési időpontot kötöttek ki. Előlegfizetés vagy bankkártya garancia hiányában a szállodai szobák az előlegfizetési határidőt követő napon a szálloda általi előzetes értesítés nélkül törlésre kerülnek.
4.3. A Vendégnek a szobát az elutazás napján 10.00 óráig el kell hagynia.
4.4. A szálloda – foglaltságának függvényében – térítés ellenében biztosítja a korai érkezés, illetve a késői elutazás lehetőségét. Amennyiben ezen szolgáltatásunkat igénybe kívánja venni, kérjük, az érkezését megelőző napon jelezze a recepciónk számára.
5. Az elszállásolás meghosszabbítása
5.1. A tartózkodás Vendég általi meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges.
5.2. Amennyiben a Vendég a szobáját a bejelentkezéskor a távozás napjaként feltüntetett napon 10.30 óráig nem üríti ki és a tartózkodás meghosszabbításához a Szolgáltató előzetesen nem járult hozzá, úgy a Szolgáltató jogosult a szobaárat egy további napra is kiszámlázni, ezzel egyidejűleg a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége is megszűnik.
6. Árak
6.1. A szálloda mindenkori listaárai a szálloda halljában lévő információs táblán vannak kifüggesztve. Az egyéb szolgáltatások árlistái az adott szállodai részlegen vannak elhelyezve.
6.2. A Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül (például: csomagárak vagy egyéb kedvezmények okán) megváltoztathatja. Amennyiben a Vendég szállást foglalt és azt a Szolgáltató írásban visszaigazolta, úgy ezen a szállásáron a Szolgáltató már nem változtathat. A Szolgáltató aktuális árai a szálloda honlapján (www.balneum.hu) találhatók.
A Szolgáltató legjobb ár garanciát alkalmaz. A garancia érvényesítésének alapfeltétele, hogy a Service4You Hotel és/vagy a szálloda hivatalos weboldalán érvényes visszaigazolt szobafoglalással kell rendelkezni. A kedvezőbb ár ugyanazon foglalási feltételek mellett érvényes, mint a szálloda által visszaigazolt. Ezen feltételek a következők:
• ugyanazon szállodára érvényes
• a foglalásban szereplő érkezési és utazási időpont megegyezik
• azonos a vendéglétszám és a vendégek kora
• egyforma a szobatípus és a szobák száma
• az egyéb megrendelt szolgáltatások mennyisége és tartalma között nincs különbség
• Az árgarancia az alábbi ártípusokra nem vonatkozik:
• nem nyilvános felületen (klubrendszer, corporate,) elérhető árak esetén
• aukciós weboldalakon elérhető árak esetén
• bármely partner által adott hűségpontok felhasználása esetén
6.3. A Vendég a szolgáltatások áráról a szolgáltatásnyújtás megkezdése előtt mindig tájékoztatást kaphat a szálloda recepcióján.
6.4. Az árak közlésekor a Szolgáltató megjelöli az árak adótartalmának (áfa, ifa) ajánlattételkor érvényes, törvény által szabályozott mértékét. A közzétett árak tartalmazzák a törvényben meghatározott áfát, nem tartalmazzák azonban az idegenforgalmi adót, amelyet a helyszínen kell megfizetni. A Szolgáltató a hatályos adótörvény (áfa, ifa) módosulása miatti többletterheket, előzetes értesítés mellett, áthárítja a Szerződő félre.
7. Ajánlatok, kedvezmények
7.1. Az aktuális ajánlatok, kedvezmények a szálloda weboldalán kerülnek meghirdetésre. A meghirdetett kedvezmények mindig egyéni szobafoglalásra, azaz maximum 5 szobára vonatkoznak.
7.2. A meghirdetett kedvezmények nem vonhatók össze semmilyen más kedvezménnyel.
7.3. A Szolgáltató speciális kondíciókhoz kötött termékeinek foglalása, csoportos foglalás vagy rendezvények esetén egyedi szerződésben rögzített feltételeket állapít meg.
8. Gyermekkedvezmények
8.1. Gyermekek részére – a szülőkkel közös szobában történő elhelyezés esetén – az alábbi szállás-étkezés kedvezményeket biztosítjuk:
• 0 – 4 éves korig 100%
– 4 – 12 éves korig 50% kedvezmény a felnőttek árából
A kedvezmény szülőkkel (min 2 fő teljes árat fizető vendéggel) egy szobában történő elhelyezés esetén érvényes, más kedvezménnyel össze nem vonható
8.2. Pótágy elhelyezésére csak bizonyos szobatípusokban van lehetőség.
8.3. Pótágy igényt a szolgáltatóval előzetesen, a foglalással egy időben egyeztetni szükséges.
9. Fizetési és lemondási feltételek
9.1. 2023 január 02 – október 28. között és november 6 – december 23. között, kivéve kiemelt időszakokban és ünnepnapokon):
Fizetési feltételek:
A teljes csomagár összegének 50 % -a visszaigazolás kézhezvételétől számított 5 naptári napon belül előre fizetendő.
Last minute (3 napon belüli) foglalás esetén a fizetés a helyszínen érkezéskor történik.
Banki átutalás esetén a közlemény rovatba kérjük feltüntetni hivatkozási számát, nevét és címét, melyek az előlegszámla kiállításához szükségesek.
Amennyiben előlegét Széchenyi Pihenőkártyával kívánja kiegyenlíteni, kérjük, hogy küldje el részünkre a kártya adatait, valamint lakcímét és foglalása dátumát.
Lemondási feltételek:
A megrendelt szolgáltatások az érkezést megelőző 3. naptári napig kötbérmentesen lemondhatóak.
3 naptári napon belüli lemondás esetén a kötbér mértéke a csomagár 50%-a.
Az érkezés napján történő lemondás, vagy NO SHOW (meg nem érkezés) esetén a megrendelt szolgáltatások 100 %-a kötbérként fizetendő.
2023. Február 10-12. között, Március 10-12 között, Október 20-23 között, október 27 – november 1. között, Június 16-Szeptember 3 között (kivéve ünnepnapokon, valamint kiemelt csomagajánlatok esetén):
Fizetési feltételek:
A teljes csomagár összegének 50 %-a visszaigazolás kézhezvételétől számított 5 naptári napon belül előre fizetendő.
Last minute (3 napon belüli) foglalás esetén a fizetés a helyszínen érkezéskor történik.
Banki átutalás esetén a közlemény rovatba kérjük feltüntetni hivatkozási számát, nevét és címét, melyek az előlegszámla kiállításához szükségesek.
Amennyiben előlegét Széchenyi Pihenőkártyával kívánja kiegyenlíteni, kérjük, hogy küldje el részünkre a kártya adatait, valamint lakcímét és foglalása dátumát.
Lemondási feltételek:
A megrendelt szolgáltatások az érkezést megelőző 7. naptári napig kötbérmentesen lemondhatóak.
7 naptári napon belüli lemondás esetén a kötbér mértéke a csomagár 50%-a.
Az érkezés napján történő lemondás, vagy NO SHOW (meg nem érkezés) esetén a megrendelt szolgáltatások 100 %-a kötbérként fizetendő.
Fizetési feltételek:
A teljes csomagár összegének 50 %-a visszaigazolás kézhezvételétől számított 5 naptári napon belül előre fizetendő.
Last minute (3 napon belüli) foglalás esetén a fizetés a helyszínen érkezéskor történik.
Banki átutalás esetén a közlemény rovatba kérjük feltüntetni hivatkozási számát, nevét és címét, melyek az előlegszámla kiállításához szükségesek.
Amennyiben előlegét Széchenyi Pihenőkártyával kívánja kiegyenlíteni, kérjük, hogy küldje el részünkre a kártya adatait, valamint lakcímét és foglalása dátumát.
Lemondási feltételek:
A megrendelt szolgáltatások az érkezést megelőző 15. naptári napig kötbérmentesen lemondhatóak.
5 – 15 naptári napon belüli lemondás esetén a kötbér mértéke a csomagár 50%-a.
5 naptári napon belüli lemondás, vagy NO SHOW (meg nem érkezés) esetén a megrendelt szolgáltatások 100 %-a kötbérként fizetendő.
2023. Április 6 – 10. között, Április 28 – Május 1. között, Május 26- 29. között, illetve december 23-30. között:
Fizetési feltételek:
A teljes csomagár összegének 50 %-a visszaigazolás kézhezvételétől számított 5 naptári napon belül előre fizetendő.
Last minute (3 napon belüli) foglalás esetén a fizetés a helyszínen érkezéskor történik.
Banki átutalás esetén a közlemény rovatba kérjük feltüntetni hivatkozási számát, nevét és címét, melyek az előlegszámla kiállításához szükségesek.
Amennyiben előlegét Széchenyi Pihenőkártyával kívánja kiegyenlíteni, kérjük, hogy küldje el részünkre a kártya adatait, valamint lakcímét és foglalása dátumát.
Lemondási feltételek:
A megrendelt szolgáltatások az érkezést megelőző 15. naptári napig kötbérmentesen lemondhatóak.
5 – 15 naptári napon belüli lemondás esetén a kötbér mértéke a csomagár 50%-a.
5 naptári napon belüli lemondás, vagy NO SHOW (meg nem érkezés) esetén a megrendelt szolgáltatások 100 %-a kötbérként fizetendő.
Szilveszteri időszakban 2023. december 30 – január 2. között:
Fizetési feltételek:
A teljes csomagár összegének 50 %-a visszaigazolás kézhezvételétől számított 3 naptári napon belül előre fizetendő. A fennmaradó összeg legkésőbb az érkezést megelőző 10. napig fizetendő.
Last minute foglalás esetén is előzetes fizetés szükséges banki átutalás vagy bankkártya preautorizáció formájában a teljes összegre vonatkozóan.
Banki átutalás esetén a közlemény rovatba kérjük feltüntetni hivatkozási számát, nevét és címét, melyek az előlegszámla kiállításához szükségesek.
Amennyiben előlegét Széchenyi Pihenőkártyával kívánja kiegyenlíteni, kérjük, hogy küldje el részünkre a kártya adatait, valamint lakcímét és foglalása dátumát.
Lemondási feltételek:
A megrendelt szolgáltatások az érkezést megelőző 30. naptári napig kötbérmentesen lemondhatóak.
10 – 30 naptári napon belüli lemondás esetén a kötbér mértéke a csomagár 50%-a.
10 naptári napon belüli lemondás, vagy NO SHOW (meg nem érkezés) esetén a megrendelt szolgáltatások 100 %-a kötbérként fizetendő.
9.2. Amennyiben a Szerződő fél gazdálkodó szervezet (ideértve a gazdasági társaságokat, társadalmi szervezeteket, egyházakat,
önkormányzatokat, önkormányzati intézményeket, állami szervezeteket és azok intézményeit stb.), az elállás esetén esedékes lemondás elmulasztása miatti kártalanítást akkor is a Szerződő fél/Megrendelő köteles a Szolgáltatónak megfizetni, ha a szállásdíjat egyébként a megrendelő nevében eljáró Vendég viseli
10. Banki adatok:
Vasutas Önkéntes Támogatási Alap Egyesület – Hotel Forrás Zalakaros, Erste Bank 11600006-00000000-7608565
Banki átutalás esetén a közlemény rovatba kérjük feltüntetni hivatkozási számát, nevét és címét, melyek az előlegszámla kiállításához szükségesek.
Amennyiben előlegét Széchenyi Pihenőkártyával kívánja kiegyenlíteni, kérjük, hogy küldje el részünkre a kártya adatait, valamint lakcímét és foglalása dátumát.
11. A szerződés teljesítésének elutasítása, a szolgáltatási kötelezettség megszűnése:
11.1. A Szolgáltató jogosult a szállásszolgáltatásra szóló Szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni, ha:
– a Vendég nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésre bocsátott szobát, illetve a létesítményt;
– a Vendég a szobáját a bejelentkezéskor a távozás napjaként feltüntetett napon 10.30 óráig nem üríti ki és a tartózkodás meghosszabbításához a Szolgáltató előzetesen nem járult hozzá;
– a Vendég a szálláshely biztonságával, rendjével, annak alkalmazottaival kifogásolhatóan, durván viselkedik, alkohol, vagy tudatmódosító szerek befolyása alatt áll, fenyegető, sértő, vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít;
– a Vendég fertőző betegségben szenved;
– a Szerződő fél nem teljesíti a Szerződésben meghatározott előlegfizetési kötelezettségét a meghatározott időpontig;
11.2. Amennyiben a felek közötti Szerződés „vis major” okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik
12. Fizetés módja, garancia
12.1. A megrendelt szolgáltatások ellenértéke fizethető a helyszínen készpénzzel (Forintban), a Szolgáltató által elfogadottként megjelölt bankkártyával (VISA, MasterCard, Maestro), illetve átutalással, illetőleg internetes oldalon keresztüli fizetéssel.
12.2. Átutalás esetén – amennyiben a Szolgáltatóval kötött megállapodás másként nem rendelkezik – a megrendelt szolgáltatások ellenértékét a Vendég köteles az érkezés megjelölt napja előtt a szálloda bankszámlájára átutalni oly módon, hogy az adott összeget az érkezés napjáig a szálloda bankszámláján jóváírják vagy az átutalást a Vendég a számlavezető pénzintézete által kiadott, az átutalás megtörténtét igazoló visszavonhatatlan nyilatkozattal igazolja.
12.3. Az egyéni szobafoglalás garantálása előlegfizetéssel vagy bakkártya garanciával lehetséges, amelynek során a megrendelt és visszaigazolt szolgáltatás ellenértéke a bankkártyán zárolásra kerül.
12.4. Egyéb fizetési módok a helyszínen: Széchenyi Pihenőkártya, Erzsébet Kártya, , szálloda által és / vagy szerződött partnere által kiállított voucherek.
12.5. Bankkártyával történő fizetéshez szükséges adatok előzetes közlése, fizetés menetének és feltételeinek részletes leírása
A bankkártyás fizetés révén Ön kényelmesen és biztonságosan vásárolhat. A kiválasztott SZOLGÁLTATÁSOK megrendelése után Önt az OTP Bank weblapjára irányítjuk, ahol a Bank által használt, jelenleg legbiztonságosabbnak ítélt, titkosítással lebonyolított tranzakción keresztül fizethet bankkártyájával. Vásárlóinknak csak annyi a dolga, hogy a fizetési mód kiválasztásánál “fizetés bankkártyával” feliratra kattintsanak, majd az OTP Bank fizetési szerverén a kártya számát és lejárati dátumát megadják. Az OTP Bank a VISA Classic, VISA Electron és Eurocard/MasterCard típusú kártyákat fogadja el.
A kizárólag elektronikus használatra kibocsátott bankkártyákat csak abban az esetben fogadhatjuk el, amennyiben annak használatát a kártyát kibocsátó bank engedélyezi! Kérjük, érdeklődjön bankjánál, hogy az Ön kártyája felhasználható-e interneten keresztül lebonyolítandó vásárláshoz.
Az OTP Bank a sikeres vásárlást követően a tranzakcióról engedélyezési számot bocsát ki, amelyet érdemes felírni vagy az egész oldalt kinyomtatni. Sikertelen tranzakció esetén az OTP Bank hibaüzenetben közli a hiba okát.
Kártyabirtokos részéről felmerült reklamáció esetén a reklamáció benyújtásának módja és feltételei, az áru visszavét jogcímei és lehetőségei, az árucsere módja és feltételei, kártyabirtokos kártalanításának módja és feltételei.
12.6. Az Általános Szerződési Feltételek elfogadásával a Vendég tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szolgáltató a fizetendő díjakról, illetve a Vendégek által bármely jogcímen a Szolgáltató részére kifizetett összegről elektronikus számlát állít ki és azt e-mail útján küldi meg vagy nyomtatott formátumban adja át a számlát a helyszínen vagy postai úton.
A befizetett/befizetendő összegekről a számla kiállításakor a Szolgáltató az online foglaláskor a megadott, míg az e-mail vagy telefax, illetve telefon útján történő foglalás esetében pedig a foglaló személy által megadott adatokat veszi alapul.
Az itt megadott adatok (név, cím, szükség esetén adószám is) szerepelnek majd a számla „Vevő” rovatában. A foglalás megtörténte után 1 napon belül a Vendég kérheti a megadott adatok módosítását, ezt követően azonban a módosítás már nem lehetséges.
A Szolgáltató a végszámlát a foglaláskor megadott adatok alapján állítja ki.
Bár a Vendégnek lehetősége van a foglalás pénznemétől eltérő pénznemben fizetni, a számlát a foglalás eredeti pénznemében állítjuk ki (és nem a kifizetés pénznemében).
13. Elhelyezési garancia
13.1. Amennyiben a Szolgáltató szállodája a Szerződésben szereplő szolgáltatásokat saját hibájából (pl. túltöltés, ideiglenes üzemeltetési problémák, stb.) nem tudja biztosítani, a Szolgáltató köteles a Vendég elhelyezéséről haladéktalanul gondoskodni.
13.2. A Szolgáltató köteles a szerződésben szereplő szolgáltatásokat, az abban visszaigazolt áron, az ott kikötött időtartamra – vagy az akadályoztatás megszűntéig – egy másik, ugyanazon vagy magasabb kategóriájú szálláshelyen biztosítani/felajánlani. A helyettesítő szálláshely biztosításának valamennyi többletköltsége a Szolgáltatót terheli.
13.3. Amennyiben a Szolgáltató ezen kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, illetve, ha a Vendég a számára felajánlott helyettesítő szálláslehetőséget elfogadta, utólagos kártérítési igénnyel a Szerződő fél nem élhet.
14. A Vendég jogai
14.1. A szállás szolgáltatási szerződés megkötésével a Vendég jogosultságot szerez a bérelt helyiségek szokásos használatára, valamint az elszállásolási üzem szokás szerint és különösebb feltételek nélkül Vendégek használatára bocsátott létesítményeinek szokásos használatára, valamint a szokásos kiszolgálásra a kiírásnak megfelelő nyitva-tartási időben.
14.2. A Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet a szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt. A Szolgáltató ezen időszakban hozzá írásban igazoltan eljuttatott (vagy általa jegyzőkönyvbe felvett) panasz kezelésére vállal kötelezettséget. Szolgáltató az esetleges reklamációkat egyedileg kezeli. Panaszt a Vendég írásban az alábbi címen és elérhetőségeken tehet:
Hotel Forrás Zalakaros
8749 Zalakaros Termál u. 6.
Tel: +36 93 540 116
E-mail: director@hotelforraszalakaros.hu
15. A Vendég kötelességei
15.1. A megállapodás szerinti díj megfizetése: a visszaigazolásban rögzített határidőig, vagy a szállás-szolgáltatási szerződés befejeződésekor esedékes.
15.2. Abban az esetben, ha a Vendégek élelmiszert vagy italokat behoznak a szállodába, és nyilvános helyiségekben elfogyasztják, a Szolgáltató jogosult arra, hogy ezekért méltányos térítést számlázzon ki (az úgy nevezett “dugópénz” italok esetén). A szálloda vendéglátóipari egységeiből ételt / italt szállodavendégeknek kivinni tilos.
15.3. A Vendégek által szálláshelyre behozott olyan elektromos készülékek üzembe helyezése előtt, melyek nem tartoznak a megszokott utazási szükségletek közé, ki kell kérni a Szolgáltató hozzájárulását.
15.4. A szállóvendégek gépjárművei 300.- Ft / autó / éj áron parkolhatnak a fedetlen és nem őrzött parkolónkban. A parkolóban elhelyezett gépjárművekben és az azokban elhelyezett tárgyakban keletkező bármiféle kárért (ideértve például, de nem kizárólag: a gépkocsi feltörést és a gépkocsiban lévő bármely tárgy eltulajdonítását; a gépjármű ellopását; természeti jelenség okozta károk) a Szolgáltató a felelősségét kizárja. A szálloda a szobákban hagyott értéktárgyakért felelősséget nem vállal, használják a szobákban, vagy a központi recepción elhelyezett értékmegőrzőket.
15.5. A parkolóban a KRESZ előírásai szerint kell közlekedni. A gépjárművek megengedett sebessége 5 km/óra.
15.6. A szemetet a komplexum területén, illetve a szobákban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe kérjük kidobni. A szobából, illetve az épületből bútorokat kivinni, áthelyezni nem lehet.
15.7. A komplexum területén lévő eszközöket, berendezéseket szállóvendég kizárólag saját felelősségére használhatja, a kifüggesztett használati/kezelési útmutatókban leírtak kötelező érvényű betartása mellett.
15.8. A nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény végrehajtása értelmében a szálloda zárt helyiségeiben (beleértve a vendégszobákat is), közösségi területein és a bejárattól számított 5 méteren belül tilos a dohányzás. A hivatkozott jogszabály betartására vonatkozó kötelességre felhívó jelzéseket a jogszabályban előírt területeken a szálloda elhelyezte. A szálloda alkalmazottai jogosultak a vendégeket, valamint a szálloda területén tartózkodó bármely más személyt figyelmeztetni a jogszabály betartására, illetve a jogszerűtlen magatartás abbahagyására. A vendégek, illetve a szálloda területén tartózkodó bármely személy köteles a jogszabály betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére.
Amennyiben bármely vendég vagy a szálloda területén tartózkodó egyéb személy jogsértő magatartása miatt a szálloda üzemeltetőjét az illetékes hatóság a hivatkozott jogszabály alapján bírsággal sújtja, úgy az üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy az adott jogsértő magatartást tanúsító személyre a bírság összegét áthárítsa, illetve annak megfizetését tőle követelje.
Amennyiben a vendég bizonyíthatóan megszegi a fenti jogszabályban foglalt kötelezettségeket, úgy köteles 50.000 Ft díjat fizetni a szálloda üzemeltetője részére, melyet a szálloda üzemeltetője jogosult a vendég szobaszámlájára terhelésként rávezetni és melyet a vendég köteles távozáskor kifizetni.
15.9. Tűz esetén a recepciót kérjük haladéktalanul értesíteni.
15.10. A szobákat és a szálloda közös használatú eszközeit, berendezési tárgyait közösen használó Vendégek a rendeltetésellenes használat során bekövetkezett károkozásért egyetemlegesen felelnek.
15.11. A szállóvendég által hozott tűzijátékhoz és egyéb engedélyköteles tevékenységhez a szálloda írásos hozzájárulása, továbbá a szállóvendégek általi hatósági engedélyek beszerzése szükséges.
15.12. A vendég mindazon károkért felelős, melyeket a Szolgáltató a Vendég, a Vendég kísérője vagy a Vendég felelőssége alá tartozó más személyek hibájából elszenved.
A vendég gondoskodik arról, hogy a felelőssége alá tartozó 14 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Szolgáltató szállodájában, a gyermek által okozott károkért a teljes felelősség a szülőt terheli.
15.13. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a szállodában, és minden szükséges adatot a szálloda rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi eljáráshoz szükséges.
16. Háziállatok behozatala
16.1. A szállodába állatokat (kutya, macska) az árlistában meghatározott díjtétel ellenében lehet behozni. Vakvezető kutyákat vendégeink díjmentesen hozhatják a szállodába.
Az étterem területére nem vihetőek be háziállatok. A vendég teljes körűen felelős a háziállat okozta károkért, illetve köteles az esetleges extra takarítás díját megfizetni.
17. A Szolgáltató jogai
17.1. Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a Vendégnek azon személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.
17.2. Amennyiben a komplexum területén állandó felügyeletet biztosító portaszolgálat működik, jogosult a ki- és belépő Vendégek ellenőrzésére, személyazonosságuk megállapítására, indokolt esetben a járművek kilépéskori átvizsgálására.
17.3. Szükség esetén a portaszolgálat jogosult a komplexum területén zajló forgalom irányítására.
18. A Szolgáltató kötelessége
18.1. A szerződés alapján megrendelt szállás és egyéb szolgáltatások az érvényes előírások, szolgáltatás standardok szerinti teljesítése.
18.2. A Vendég írásos panaszának kivizsgálása és a probléma kezeléséhez szükséges lépések megtétele, azok írásban történő rögzítése.
18.3. A szállodán belüli területen, valamint a teraszokon Vendégeink nyugalma érdekében 22.00 órát követő időszakban hangoskodni tilos, beleértve a szobák belső tereiben történő zavaró hangerejű televíziózást, zenehallgatást, valamint a hallban lévő hangos zenélést, melynek betartásáért a szállodai személyzet felel. Ez alól kivételt képeznek a szálloda által szervezett rendezvények.
19. A Vendég betegsége, halála
19.1. Amennyiben a szállás-szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt a Vendég megbetegszik, és maga nem képes saját érdekében eljárni, a Szolgáltató orvosi segítséget ajánl fel.
19.2. A Vendég betegsége/halála esetén a Szolgáltató költségkompenzációra tart igényt a beteg/elhunyt hozzátartozója, örököse, illetőleg a számlafizetője részéről; az esetleges orvosi és eljárási költségek, az elhalálozást megelőzően igénybevett szolgáltatások ellenértékének, és a betegség/haláleset kapcsán a felszerelésekben, berendezési tárgyakban keletkezett esetleges károk tekintetében.
20. Az adatkezelés biztonsága
20.1. A honlapunkon lévő hírlevélre való feliratkozáshoz a név és e-mail cím megadása kötelező. A Hírlevélre történő feliratkozással a Felhasználó hozzájárul megadott adatai kezeléséhez. A Szolgáltató az adatokat mindaddig kezeli, ameddig azok törlését az érintett nem kéri.
20.2. A leiratkozás lehetőségét minden hírlevélben egy közvetlen link biztosítja.
20.3. A megadott személyes adatok valódiságáért a Felhasználó felel.
20.4. A Szolgáltató az adatokat védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
20.5. A Szolgáltató a szerver üzemeltetőivel együtt gondoskodik az adatok biztonságáról.
20.6. A Felhasználó által megadott személyes adatokhoz kizárólag az adatkezelő munkatársai férhetnek hozzá. Személyes adatokat a megjelölteken kívül harmadik személyeknek az adatkezelő nem ad át.
20.7. A Szolgáltató harmadik fél részére személyes adatokat nem ad ki, csak az érintett előzetes és kifejezett hozzájárulása alapján.
20.8. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató törvényi felhatalmazás alapján köteles a megkereső hatóság részére személyes adatot kiadni, amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak. A törvényen, hatósági vagy bírósági határozaton alapuló adatszolgáltatással szemben a Felhasználó nem emelhet kifogást.
21. A Szolgáltató kártérítési felelőssége
21.1. A Szolgáltató felelősséget vállal azért a kárért, amelyet a megszálló Vendég dolgainak elveszése, megsérülése vagy megsemmisülése folytán szenved el, feltéve, hogy azokat a Vendég a Szolgáltató által kijelölt értékmegőrzőben helyezte el.
21.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és Vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a Vendég maga okozta.
21.3. A Szolgáltató kijelölhet olyan helyeket a komplexum területén, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges Vendéget ért kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
21.4. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette, vagy a megőrzésre átvételt kifejezetten megtagadta, vagy a kár olyan okból következett be, amelyért az általános szabályok szerint felelősséggel tartozik. Ebben az esetben a bizonyítás a Vendéget terheli.
21.5. Nem felel továbbá a Szolgáltató a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért.
21.6. A Szolgáltatót abban az esetben sem terheli kártérítési felelősség, ha a szállodai wellness részlegnek vagy sportlétesítményeinek rendkívüli vagy egészségügyi előírások betartása végett elrendelt karbantartás idejére ezen létesítmények használata korlátozott vagy nem megengedett.
A szálloda SPA részlegének használata a Vendég saját felelősségére történik, a víz közeli területeken fokozott a csúszásveszély, ebből eredő balesetekért a Szálloda felelősséget nem vállal.
22. Titoktartás
22.1. A Szolgáltató a Szerződésben foglalt kötelezettsége teljesítése során köteles a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szabályainak megfelelően eljárni.
23. Vis major
23.1. Azon ok, vagy körülmény (például; háború, tűz, árvíz, időjárásbeli viszontagság, áramhiány, sztrájk bekövetkezése), amely felett a fél nem bír ellenőrzéssel (vis major), bármely felet felmentik a Szerződésből eredő kötelességeik teljesítése alól, amíg ezen ok vagy körülmény fennáll.
24. A teljesítés helye és a felek jogviszonyában alkalmazandó jog, eljáró bíróság
24.1. A teljesítés helye az a hely, ahol az elszállásoló szálloda található.
24.2. Valamennyi, az elszállásolási szerződésből eredő vitával kapcsolatban, a Szolgáltató vonatkozásában, érdemben és helyileg illetékes bíróság kerül kijelölésre.
24.3. A Szolgáltató és a Vendég közötti jogviszonyra a magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
25. A honlapunk látogatóinak adatai
25.1. A Szolgáltató az általa üzemeltetett weboldal látogatásakor sem a felhasználó IP címét, sem más személyes adatot nem rögzít. A weblap látogatása során szabadon és név nélkül biztosított a keresés. A Szolgáltató a név nélküli internetes látogatást kizárólag statisztikai célokra használja fel, internetes megjelenése optimalizálására, a rendszer biztonságának növelésére, a rögzített adatok nem tartalmaznak semminemű személyes adatot.
25.2. A Szolgáltató a Felhasználókra vonatkozó valamennyi adatot és tényt bizalmasan kezel, azokat kizárólag saját kutatás, statisztika készítéséhez használja fel.
25.3. A Szolgáltató nem vállalja a felelősséget a már törölt, de az internetes keresőprogramok közreműködésével mégis archiválásra került, korábbi oldalaiért. Ezek eltávolításáról a keresőoldal működtetőjének kell gondoskodni.
26. Hírlevelünk
26.1. A Szolgáltató az általa üzemeltett honlap hírleveleire feliratkozó személyeknek havonta akár több alkalommal is híreket, információkat és ajánlatokat tartalmazó online Hírleveleket és elektronikus direkt marketing üzeneteket (a továbbiakban: Hírlevél) kézbesít.
27. Adatvédelmi nyilatkozat
27.1. A Szolgáltató tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét. A rendelkezésére bocsátott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.
A Szolgáltató tevékenysége során a felhasználók adatait a Szolgáltató az Adatvédelmi törvény értelmében kizárólag szerződéskötési, számlázási, valamint saját reklámcéljaira használja fel.
A szállás-szolgáltatási szerződés megkötése esetén Ön elfogadja, hogy elolvasta és megértette a fenti feltételeket és szabályokat, és egyetért az azokban foglaltakkal. Az ÁSZF a későbbiek során módosulhat.
Érvényes visszavonásig.